Kiterjesztett gyártói felelősség

Mi a kiterjesztett gyártói felelősség, és miért fontos?

A kiterjesztett gyártói felelősséget (Extended Producer Responsibility, EPR) világszerte számos joghatóságban bevezették annak biztosítása érdekében, hogy hatékony folyamatok és infrastruktúra álljanak rendelkezésre a termék- és csomagolóanyag-hulladékok összegyűjtéséhez, válogatásához és újrahasznosításához. A kötelező jogszabály, az EPR egy olyan környezetvédelmi stratégia, amely felvázolja, hogy a termékek és csomagolások életciklusuk végén történő fenntartható és biztonságos visszavételéért, újrahasznosításáért és végső ártalmatlanításáért a felelősséget az ezen anyagokat gyártóknak, importőröknek és kiskereskedőknek kell viselniük, ahelyett, hogy a kormányra, a lakosságra és az erőforrás-iparra hárítanák. Ahhoz, hogy ez a politikai váltás sikeres legyen, továbbra is szükség van a fogyasztók együttműködésére, amit a rendszer tervezői a kényelmes és könnyen használható gyűjtési infrastruktúra kialakításával tehetnek lehetővé.

Az EPR javíthatja a csomagolás körforgását az értéklánc kezdeti és későbbi szakaszaiban végrehajtott módosítások révén. A kezdeti szakaszban a termékek és csomagolások hasznos élettartama maximalizálható az újrafelhasználást, a javítást és a tartósságot előtérbe helyező tervezéssel. Az EPR ösztönözheti az újrahasznosíthatóságra való tervezést (DfR) is, hogy amint a termék eléri az életciklusa végét, legyenek olyan megoldások, amelyekkel az anyagot újrahasznosítva ismét kiváló minőségű termékeket lehet előállítani. Az EPR-törvények végrehajtása hathatós intézkedés az újrahasznosítás mennyiségének és minőségének javítására, ami támogatja a körforgásos gazdaság felé való elmozdulást. Az EPR szerepet játszik a felelős erőforrás-gazdálkodás jogi keretének támogatásában is, ahogyan azt az Egyesült Nemzetek Szervezetének 12-es számú fenntartható fejlődési célja (Sustainable Development Goal, SDG) – „Fenntartható fogyasztási és termelési minták biztosítása” – körvonalazza.

Hogyan működnek a kiterjesztett gyártói felelősségvállalási programok?

Az EPR-programokat a kormányok vezetik be, és jogi kötelezettséget rónak a gyártókra, hogy betartsák a termékeik és csomagolásaik életciklus-kezelésére vonatkozó törvényeket, beleértve a teljesítménycélok elérését is. A gyártók választhatnak, hogy maguk teljesítik-e az előírt kötelezettségeket, vagy fizetnek azért, hogy az irányítást kiszervezzék egy harmadik félnek, például egy gyártói felelősségvállalási szervezetnek (Producer Responsibility Organization, PRO). Bár vannak olyan alapelvek és elemek, amelyek általában minden EPR-programban érvényesek, a sikerhez adaptálni kell azokat a helyi feltételekhez is – például a meglévő újrahasznosítási infrastruktúrához, az üzleti környezethez és a politikai környezethez. Egyértelmű, hogy a nagyobb újrahasznosítási arányok könnyebben elérhetők, ha EPR programok vannak érvényben.

Hogyan történik a kiterjesztett gyártói felelősség finanszírozása?

Az EPR-t az ipar finanszírozza: A gyártók fedezik termékeik és csomagolásaik életciklus-menedzsmentjének költségeit, többek között a begyűjtést, a válogatást és az újrahasznosítást. A gyártók hozzák létre a forgalomba hozott termékeket és csomagolásokat, és ezért ők azok az érdekelt felek, akik a legalkalmasabbak arra, hogy pozitív változásokat érjenek el a termék életciklusának végén. Ez elmozdulást jelent a hagyományos hulladékgazdálkodási megközelítésektől, ahol a finanszírozás felelőssége az önkormányzatokra és a lakosokra hárul (általában adók vagy közvetlen előfizetési díjak révén). A megfelelés biztosítása érdekében az EPR-törvény általában előírja, hogy a gyártóknak pénzbüntetést kell fizetniük, ha nem teljesítik EPR-kötelezettségeiket, például nem sikerül teljesíteniük az újrahasznosításra vonatkozó teljesítménycélokat.

A kiterjesztett gyártói felelősség működés közben

Az EPR egyik példája az italos dobozok betétdíjas visszavételi rendszere (deposit return scheme, DRS). A DRS úgy működik, hogy pénzbeli értéket rendel a hulladékhoz. A fogyasztó dobozos vagy palackozott ital vásárlásakor egy kis, de érdemi betétdíjat fizet, amelyet aztán teljes egészében visszatérítenek, amikor a fogyasztó visszajuttatja az üres tartályt, például a helyi kiskereskedőnél lévő visszaváltó automatán (reverse vending machine, RVM) keresztül. Miután az üres palackot visszajuttatták az RVM-en keresztül, az ismételten kiválogatható, majd újrahasznosítható új tartállyá, újra és újra. A nyomtatott csomagolásra és papírra vonatkozó kiterjesztett gyártói felelősség (EPR-PPP) egy másik példa erre. A gyártók a nyomtatott papír és a csomagolóanyagok gyűjtésének és újrahasznosításának költségeit a leadási és a járdaszéli újrahasznosítási műveletekkel fedezik. A programot a gyártók finanszírozzák, és a fogyasztóknak nem számítanak fel díjat. Amint azt az Ellen MacArthur Alapítvány 2021-es nyilatkozatában és állásfoglalásában – Kiterjesztett gyártói felelősség– mint a csomagolási hulladék és a környezetszennyezés megoldásának szükséges része – bejelentette, a TOMRA, több mint 150 vállalattal és főbb érdekelt féllel együtt világszerte, kinyilvánította elkötelezettségét és támogatását az EPR mellett. Európában az ásványvíz- és üdítőital-ágazat egyértelműen kinyilvánította, hogy támogatja az EPR-t, és egy jól megtervezett DRS bevezetését sürgeti az italtároló tartályokra.

Mit jelent a kiterjesztett gyártói felelősség a fogyasztók számára?

Az EPR egy iparközpontú szakpolitikai megközelítés. A fogyasztói részvétel azonban elengedhetetlen az EPR programok, például a DRS sikeréhez. A gyártók például tervezhetnek olyan csomagolást, amely könnyen újrahasznosítható, de ha a fogyasztók az újrahasznosítás helyett inkább eldobják a csomagolást, akkor nem érhető el magas újrahasznosítási arány. Ahhoz, hogy az EPR valóban sikeres legyen, szükség van mind a gyártók, mind a fogyasztók magatartásának megváltoztatására.

Mi a kiterjesztett gyártói felelősség jövője?

Az EPR jövője valószínűleg eltérően fog alakulni a fejlett és a fejlődő piacokon történő megvalósítástól függően. A fejlett piacok rendelkeznek bizonyos alapszintű újrahasznosítási infrastruktúrával, míg a fejlődő piacokon napjainkban ez még általában hiányzik. A fejlett piacokon, ahol a cél az, hogy 2030-ra a műanyag csomagolás 75%-át újrahasznosításra tervezzék, a hangsúly a körkörösséget biztosító kiváló minőségű rendszereken lesz.¹ A fejlődő piacokon, ahol a 2030-ra tervezett műanyag csomagolások 50%-ának újrahasznosítására vonatkozó alacsonyabb célértékről tárgyalnak, a hangsúlyt a széles körű, de alapvető begyűjtési és újrahasznosítási infrastruktúra kiépítésére kell helyezni. Ez lehetővé teszi majd az EPR-törvények betartását.

EPR: Az erőforrások kezelésével kapcsolatos elszámoltathatóság megteremtése

Az EPR egy olyan stratégiai szakpolitikai megközelítés, amely biztosítja, hogy a gyártók vállalják a felelősséget termékeik és csomagolásaik teljes életciklusáért. Ez az iparág által finanszírozott megközelítés arra ösztönzi a gyártókat, hogy a hulladékhierarchián alapuló csomagolástervezést és -kezelést részesítsék előnyben a jobb környezetvédelmi eredmények elérése érdekében. Ez azt jelenti, hogy egyre több gyártó kínál újrafelhasználást, javítást és újrahasznosítást az ártalmatlanítás helyett, és gondoskodik arról, hogy a hulladékot távol tartsuk óceánjainktól és a környezettől. Ha többet szeretne megtudni az EPR-ről és arról, hogy mit jelent mind a gyártók, mind a fogyasztók számára, töltse le a TOMRA legújabb fehér könyvét. Ez a tanulmány részletesen bemutatja ezt a szakpolitikai megközelítést, és azt, hogy ez hogyan segítheti a körforgásos gazdaságra való átállást.