Globális trendek az EPR-rendszerekben: a fogyasztói csomagolásokra vonatkozó gyártói felelősség
Az EPR-rendszerek biztosítják, hogy a vállalatok felelősséget vállaljanak az általuk forgalomba hozott csomagolások összegyűjtéséért, válogatásáért és újrahasznosításáért, az elejétől a végéig.
A csomagolással kapcsolatos kiterjesztett gyártói felelősségre (EPR) vonatkozó szakpolitikák az 1990-es évek elején kezdtek kialakulni, és az évtizedek során egyre szélesebb körű alkalmazásuknak lehettünk tanúi.1 Eddig még soha nem volt ilyen erős globális nyomás ennek a környezetvédelmi politikai elvnek a megvalósítására, amely szerint a vállalatok felelősek az általuk forgalomba hozott csomagolások összegyűjtéséért, válogatásáért és újrahasznosításáért.
Legújabb fehér könyvünk, az EPR érthetően – szakpolitikai keret a körforgásos gazdaságért forrásként szolgál a jogalkotási és rendeleti szövegek szerkesztésében részt vevők, valamint az EPR által érintett érdekelt felek számára. A kiadvány többdimenziós perspektívát kínál a gyártói felelősségre vonatkozóan – ami a jól működő EPR-rendszerek öt alapelvének egyike.
A teljes költségfedezet lendületet adhat
Világszerte az a tendencia, hogy az EPR-rendszerek a részleges költségfedezetről a teljes költségfedezetre térnek át, így egyre gyakoribb, hogy a gyártók az általuk forgalomba hozott csomagolások teljes nettó működési költségéért felelősek. Ez azt jelenti, hogy jellemzően a gyártóknak kell fedezniük a csomagolási hulladék kezelésének költségeit – ideértve a begyűjtést, a válogatást és az újrahasznosítást –, valamint az EPR-program működtetésének adminisztratív kiadásait. Azon politikai döntéshozók számára, akik a minimális teljesítménykövetelményeken túlmutatóan kívánnak eljárni, a költségfedezet olyan intézkedésekre is kiterjedhet, mint például a nyomon követés és a fogyasztói tudatosságot növelő kampányok.
A jól működő EPR-rendszerekben a gyártók az általuk előállított csomagolóanyagok hatékony kezelésével kapcsolatos költségek széles köréért felelősek. Az Eunomia Research & Consulting legújabb kutatása szerint a betétdíjas rendszerek (DRS) és a gyártók által fedezett, a hulladék eltakarításának teljes költségét magában foglaló EPR-rendszerek bevezetése a legsikeresebb szakpolitikai intézkedések közé tartozik az egyszer használatos műanyaghulladék problémájának kezelésében a Földközi-tenger térségében.2
A részleges költségfedezettel ellentétben, ahol a fennmaradó költségek az önkormányzatokra és az adófizetőkre hárulnak, és így különféle korlátozásokkal járnak, a teljes költségfedezetű EPR-rendszerek a célzott finanszírozási forrásnak köszönhetően bizonyítottan jelentősen magasabb újrahasznosítási arányokat érnek el és csökkentik a hulladék mennyiségét. A jogszabályoknak meg kell határozniuk a vonatkozó költségeket és a gyártók felelősségi körébe tartozó költséghányadot, valamint az anyagok tulajdonjogát és a földrajzi lefedettséget. A politikai döntéshozóknak a piaci torzulások elkerülése érdekében a célok kitűzésekor meg kell fontolniuk a földrajzi elhelyezkedéstől független és anyagsemleges megközelítések kialakítását. Jól meghatározott intézkedések nélkül a gyártók természetesen a leghatékonyabban begyűjthető és a legalacsonyabb költségű anyagokra fognak összpontosítani ahelyett, hogy felelősségteljesen járnának el az általuk forgalomba hozott csomagolóanyagok és mennyiségek tekintetében.
A magánszektor vezeti az erőfeszítéseket, megfelelő felügyelet mellett
Az EPR alapelve elméletileg megköveteli, hogy az egyes gyártók a felhasználást követően kezeljék az általuk előállított csomagolóanyagokat, és gondoskodjanak azok megfelelő feldolgozásáról. A fogyasztás utáni csomagolási hulladékok esetében azonban az EPR alapelvének egyéni teljesítése a gyakorlatban gyakran nem gazdaságos és nem is megvalósítható. Ezért a gyártók sokszor lehetőséget kapnak egy olyan szervezeten keresztül történő kollektív teljesítésre, amelyet általában gyártói felelősségi szervezetnek (PRO) neveznek. A vállalatok az általuk forgalomba hozott termékek mennyisége és típusa alapján a PRO-nak fizetett költségalapú díjakon keresztül járulnak hozzá a finanszírozáshoz.
A PRO-k jelentős erőknek bizonyultak a csomagolások EPR-rendszereinek kollektív megvalósításában. A központosított iparági szervezet és erős kormányzati felügyelet nélküli alternatív modellek nem bizonyultak sikeresnek. Egyes joghatóságok értékláncában határozott nézetek alakultak ki arra vonatkozóan, hogy a rendszer mely aspektusait kinek kellene ellenőriznie. Az állami irányítású PRO-k azonban érzékenyek a szabályozás foglyul ejtésére, ami gyengíti a körforgásos működés kulcsfontosságú feltételeit.
Az iparági PRO-kat a magánszektor hozza létre és irányítja, a hatóságok pedig ellensúlyként működnek, emellett a program ellenőrzéséért és felügyeletéért, valamint annak biztosításáért is felelősek, hogy a gyártók teljesítsék kötelezettségeiket, pl. befizessék a díjakat, elérjék a célértékeket stb. Az iparág által működtetett PRO-k esetében fontos, hogy a gyártók adatait megfelelően óvják a versenyképességi információk védelme érdekében.
Kezdetben az egyetlen PRO-ból álló struktúra segíthet a leghatékonyabban egy országos vagy állami szintű program létrehozásában, időt hagyva az érintetteknek, hogy alkalmazkodjanak az új rendszerhez. Az egyetlen PRO-ból álló struktúra egyszerű megvalósítást és magas szintű ellenőrzést biztosít. Ezért az EPR-rendszerek területén kevés vagy semmilyen tapasztalattal nem rendelkező országok kezdetben egy kevésbé összetett rendszer előnyeit élvezhetik. Később, ha az EPR-rendszer már jól működik, a kormányok szükség esetén fontolóra vehetik a versenykörnyezet megteremtését.
Következő posztunkban rávilágítunk arra, hogy miként befolyásolja a rendszerintegritás az EPR-rendszerek teljesítményét – maradjanak velünk! Szeretne többet megtudni a PRO-struktúrák előnyeiről és hátrányairól? Töltse le ingyenesen elérhető fehér könyvünket még ma!
A körforgásos gazdaságról szóló fehér könyv letöltése
1 OECD. (2016). Kiterjesztett gyártói felelősség Frissített útmutató a hatékony hulladékkezeléshez.